József Attila lakótelep: nyomornegyedből a legszínesebb lakótelep (1. rész)

A József Attila-lakótelep volt Budapest első panelházas lakótelepe. A területén korábban a Mária Valéria telep düledező kalyibái álltak, amelyek a Kádár-korszakban már kezdtek kellemetlenné válni a napfényes szocializmus hirdetőinek. A két részes visszatekintőben végigjárjuk a környék történetét az 1800-as évektől a rendszerváltásig.

A lakótelep mai területén az 1840-es években még lóversenyeket tartottak gróf Széchenyi István, a hazai lósport atyjának a kezdeményezésére. A hely akkori neve is erre utalt: Lóversenytérdűlő. Később, az 1800-as évek utolsó évtizedeiben a terület egy nagy legelő volt, ahol a marha- és sertésvágóhídakra érkező állatok vártak a sorsukra. (Nem messze, a mai Soroksári út mentén 1872-ben létesült egy 14 hektáros területen elhelyezkedő, akkoriban modernnek számító húsfeldolgozó, ahol már első évben 185 000 állatot vágtak le.) A hely később leginkább szemétlerakóként üzemelt, egy része pedig ez idő alatt katonai lőtér volt.

Szükségkórházból szükséglakások

Az I. világháború kitörése után valósággal özönlöttek a sebesültek a harcterekről, amivel az akkori ellátórendszer nem tudott megbirkózni, ezért Budapest katonai parancsnoksága úgy döntött, egy mentesítő barakk-kórházat létesítenek a város akkori szélén. Így jött létre 1915-ben a 120 barakkból álló Mária Valéria telep. A komplexumot Ferenc József lányáról nevezték el, aki híres volt jótékonysági tevékenységéről, egyebek mellett egy katonai kórházat is létrehozott Ausztriában. 1918-tól már téglaépületeket is kezdtek építeni a területén majd az egyre égetőbb lakhatási válság miatt a barakkokat sorlakásokká alakították át. Az első lakók az eső ellen kátránypapírral védekeztek, de még így dohosak, vizesek voltak a lakásaik. A szobákban, de még a konyhákban is gyakran 7-8 tagú családok nyomorogtak, a közös vécé és a zuhanyzó pedig a barakkok végén volt.

A telep közben folyamatosan bővült, 1940-ben már 1776 lakásban húzhatta meg magát a város legalsó társadalmi rétege. A hivatalos adatok szerint mintegy 10 ezren élhettek a telepen, de egyesek 20 ezerre is teszik a számukat. A szegények legszegényebbjei, akik még a Mária Valéria telep lakbéreit sem tudták kifizetni, a barakkok mellett egy romos viskókból és rozoga fabódékból álló nyomortelepen tengődtek.

"A legnincstelenebbek lágere"

Dankó István, aki tíz évig lakott a nyomortelepen, így emlékezett vissza a Népszabadság 1960. december 1-jei számában: 

„… A hajdani Mária Valéria telepre emlékezve akaratlanul is koncentrációs táborok döbbenetes képe villan elém. Igen tábor volt ez is valaha, a szegények, a legnincstelenebbek lágere. Nem volt körülfonva árammal töltött szögesdróttat lakóit sem őrizték fegyveres pribékek, az itt lakókat a nyomor, a kiszolgáltatottság kötötte a rozzant, düledező viskókhoz. Egy átkos népnyúzó rendszer kegyetlen vastörvénye: az éhség, a munkanélküliség kényszerítette ide a társadalom kivetettjeit. …”

A Mária Valéria telepen töltötte gyermekkorát Psota Irén is. A nyomornegyed éráját testesítette meg családjának sorsa: édesanyja mosónő volt, erőszakos, részeges apja alkalmi munkákból tengődött, majd börtönbe került és később öngyilkos lett. A két bátyja, János és Gyula bérházak udvarán énekelt a ledobált aprópénz reményében, néha a későbbi Kossuth-díjas színésznő is így kereste meg a betevőre valót.

El akarták tüntetni a város szégyenfoltját

A Kádár-korszakban már egyre inkább szúrta az elvtársak szemét a korabeli sajtó által csak a "város szégyenfoltjaként" emlegetett nyomornegyed. Ezért úgy döntöttek, eltüntetik, és a helyén egy modern városrészt hoznak létre. A Mária Valéria telep bontása 1957-ben kezdődött el, igaz, néhány téglaház még 1980-ban is állt. A bontással párhuzamosan megkezdődtek az új lakótelep építkezései. A tervezője, Mester Árpád az akkor már a Szovjetunióban létező, nagy betonblokkokból összerakott épületekből és merőleges utcákból álló lakótelep helyett egy kacskaringós utakkal tarkított, sok szabad térrel és zöld területtel bíró városrészt álmodott a helyre. Ekkor még Magyarországon nem működtek nagy házgyárak, amelyek az előregyártott paneleket készítették volna, a József Attila-lakótelep első házait mégis panelekből legózták össze, amiket a helyszínen öntöttek ki kohósalakból. Az első átadott épület a Dési Huber utca 18. volt 1959 augusztusában, a négy ütemben folytatott építkezés utolsó lakóházába pedig 1981-ben költözhettek be. Ezalatt a 24 év alatt összesen 8500 lakás készült el.

A lakótelep hivatalosan 1961-ben kapta meg József Attila nevét, mivel a költő a gyermekkorát Ferencvárosban töltötte (bár a család több helyen is lakott a kerületben, de egyik sem esik a mai lakótelep helyére).